Rólunk

Az Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI története

1956 – 1996.

“Keresve keresd az alkalmat,

hogy vagy magad tanulhass,

vagy másokat taníthass!”

(Apáczai Csere János)

1. Bevezető

Egy iskola csak akkor tudja jól végezni munkáját, tervezni a jövőjét, ha kellőképpen ismeri a múltját. Mindig tudnunk kell, hogy hol tartunk, merre akarunk menni. De legalább ennyire fontos ismernünk azt is, honnan jöttünk, mit tettek elődeink azért, hogy eddig jutottunk! Vagyis minden intézménynek, minden testületnek ismernie kell a saját múltját.

Iskolánk jogelődje, az akkori XII. Számú Általános Iskola volt. A város északi területén nagyon hiányzott az általános iskola. A Hímesből, a Sóstói útról a 6-14 éves gyerekek a városba jártak tanulni. Ez 1-2 kilométert is jelentett. Ha arra gondolunk, hogy akkor csak a Sóstói úton, Kossuth utcán haladó villamossal lehetett közlekedni, bizony elég volt egy 6-8 éves gyereknek eljutni az iskolájába.

Egyre sürgetőbbé vált tehát, hogy a város északi részén legyen általános iskola. Ezért a Sóstói út és az Erdő sor sarkán lévő épületet – a volt jegyzőtanfolyam, majd pártiskola helyszínét – jelölték ki és alakították át, amely a XII. Számú Általános Iskola nevet vette fel. A kapunyitásról a helyi napilap, a Szabolcs – Szatmár Népe 1956. december 16-án, vasárnap címlapján közöl tudósítást.

2. 1956 -1962. XII. Sz. Általános Iskola, Nyíregyháza, Sóstói út 2.

Nagyon nehéz volt az indulás. A padokat, táblákat úgy szedték össze a környék többi iskolájából. Hasonlóan a nevelőket is. A városi irányítású intézmény első igazgatója Halmai Tivadarné lett, helyettese Molnár János. Mindketten tapasztalt, jó pedagógusok voltak, akikre ennyi idő után is igen nagy tisztelettel gondolnak és emlékeznek volt tanítványaik és kartársaik. Tizennyolc törzstag nevelő kezdte el a munkát 1956. december 10-én. Közöttük volt Kovács Józsefné Simon Katalin, aki nyugdíjazásáig – 1988-ig – volt iskolánk nevelője, valamint akkor még Szentesi Judit – később Csendes Józsefné -, aki ugyan 1958 júliusában átment a II. Számú Általános Iskolába, de később visszakerült a gyakorlóiskolába, és nyugdíjazásáig ő is itt tanított.

Nyolc tanulócsoport volt az alsó és nyolc a felső tagozaton, így 537 tanuló kezdte meg a munkát. Három napközis csoport alakult az igényeknek megfelelően három nevelő vezetésével. Nyolc tanterem volt, így délelőtt és délután is kellett tanítani. Volt olyan osztály a felső tagozaton, ahová több, mint negyven gyerek járt. Az iskolai könyvtárban mindössze 22 kötet könyv volt, azok is a nevelők részére. Az 1958-as tanévtől 1962-ig iskolánk igazgatási körzetéhez tartozott két tanyai iskola is: Felsőbadúr és Szarvassziget. Felsőbadúron 48 gyerek két nevelővel tartózkodott – Molnár Pál volt az igazgató-tanító. Szarvasszigeten 40 tanuló volt, ugyancsak két nevelővel. Itt Kiss Zoltán volt az igazgató-tanító. Mindkét iskola 1962-ben került a III. Számú Általános Iskolához, miután a mi intézményünk gyakorlóiskola lett. Ebben az épületben 1959. január elejéig tanítottunk, mert közben megindult egy új iskolaépület építése.

A város északi területén lévő utcák gyerekei kerültek ide – a Vasvári Pál utca, a Hímes utca, a Rigó utca, a Fecske utca, a Sóstói út, a Kossuth utca egyik fele, az Ószőlő út, a Homok sor, stb. Ebből adódott a körzetesítés során az intézmény beiskolázási körzete. A tanulói létszám évről évre növekedett.                          (Az 1959/60-as tanév indulásakor már 592 tanuló iratkozott be).

Miután az alsó és a felső tagozat felváltva járt iskolába, a téli hónapokban az alsósok jártak délelőtt.

Közben folyt az új iskolaépület tervezése. Miután a Sóstói úton lévő épület kicsinek bizonyult, naponta izgatottan figyelték és várták a tanárok, szülők és gyermekek az új iskola elkészültét. 1958 végére lett kész az épület, és 1959 januárjában kezdődött a költözködés és a tanítás az iskolában. De ez már egy új korszakot jelent iskolánk életében.

Az új épület a Vasvári Pál utca folytatásaként, a Kótaji úttal párhuzamosan épült. Ekkor még kialakulatlan, rendezetlen volt ez a terület – jelenleg Szent Flórián tér. Az Erdő sornak csak a város felé eső oldala volt házakkal beépítve. A negyvenes években még üres telek volt cserjével, bokrokkal az iskola helyén, ahová labdázni, játszani jártak a Kossuth utcai, Körte utcai, hímesbeli gyerekek. Északra, bentebb az erdőben voltak a teniszpályák.

Nagy esemény volt a költözködés, a berendezkedés, hiszen a bútorok, padok egy része már előzőleg megérkezett a Sóstói úti épületbe. Megteltek a folyosók, alig lehetett közlekedni. Kedves emlékeket felidézve mondják el történeteiket azok a nevelők, jelenlegi szülők, akik ekkor már iskolánkhoz tartoztak.

Mindez az iskola vezetésében is változást jelentett. Halmai Tivadarné igazgatónő a tanítóképző gyakorlóiskolájába került vezetőnek. Nálunk a volt igazgatóhelyettes, Molnár János lett az igazgató. 1959. augusztus l-jén került iskolánkhoz Pálóczi András, és ő lett az igazgatóhelyettes, tisztségét nyugdíjazásáig, 1981. szeptember 1-jéig töltötte be.

Az 1959/60-as új tanévet már 29 nevelő kezdte 612 tanulóval. 1957-től 17, 1961-től 18 tanulócsoport működött, tehát fokozatosan nőtt a tanulók létszáma.

Az új épület is 8 tantermes volt, de már rendelkezésre állt benne fizikai előadó, külön tornaterem, két gyakorlati terem, a mezőgazdasági ismeretek számára saját gyakorlókert, önálló könyvtár, az ifjúsági szervezet részére két szoba, négy szertár is.

Ekkor – 1959-ben – kerültek iskolánkhoz többek között Gebri Istvánné, Pázmándi Józsefné, Pál Miklósné, Sinka Antalné, Polgár Béláné, Szabó Béláné, Kazár Gáborné, Oláh Gáborné kartársnők, akik nyugdíjazásukig itt dolgoztak.

Nem lenne teljes a megemlékezés, ha nem említeném Hajdú János és Hajdú Jánosné nevét. Ők az iskola mindenesei, igazi gazdái voltak. Hajdú bácsi portásként, a felesége takarítóként dolgozott szintén nyugdíjazásáig, 1974. szeptember 1-jéig. A diákok is szeretettel emlékeznek Hajdú bácsi kicsit bicegős járására, hatalmas fémkarikán csüngő kulcsaira, hisz még hónapok múlva is megtalálták elkallódott ruhájukat, könyveiket, játékaikat, mert Hajdú bácsiék mindenről tudtak, ami az iskolában történt. Talán Hajdú bácsi volt a régi értelemben vett igazi “pedellus”, aki, ha kellett, hajnali négy órakor már sepregetett, segített a fűtőknek, de még este hat órakor is ő engedte el az utolsó tanulót, hallgatót vagy azt a kartársat, aki másnapra készülve, vagy a hallgatót felkészítve elfelejtkezett az időről.

1962 augusztusában megindult Nyíregyházán a tanárképzés. A hallgatók gyakorlati képzésére a Városi Tanács VB Művelődésügyi Osztálya a XII. Számú Általános Iskolát tartotta megfelelőnek, mivel a főiskolai épület akkori helye (Vasvári Pál utca) és a később terbe vett főiskola építési területe (a Sóstói úton a Jósa kút környéke) egyaránt közel volt hozzá. Ezzel ismét egy új szakasz vette kezdetét iskolánk történetében.

3. 1962 – 1970. A Tanárképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolája, Nyíregyháza, Erdő sor 7.

A tanárképzés az akkori Vasvári Pál Gimnáziumban indult meg a következő tanszékekkel: magyar irodalom, magyar nyelvészet, állattan, növénytan, matematika, neveléstudományi, és marxizmus. Az orosz és a testnevelés tanítása egy-egy tanárral indult, de tanszékké csak később szerveződött. Az első évben 150 hallgató kezdte meg a tanulást. Az ő gyakorlati képzésüket kellett megszervezni már ettől az iskolai évtől.

A felső tagozat gyakorlóiskolává válása szervezeti átalakulást is eredményezett iskolánk életében. Gazdaságilag és a szakmai irányítás szempontjából a főiskolához kerültünk. (Eddig a Városi Tanács VB Művelődésügyi Osztály volt a közvetlen felettes hatóságunk).

Jóval később, ahogy növekedett a hallgatói létszám, egyes tárgyakból a városban más iskolákat is felkértek a gyakorlati képzés ellátására. Ez a gyakorlat mindmáig megmaradt.

Folyamatosan alakultak az új tanszékek. Egyre több hallgatót vettek fel. Az általános iskolai tanulókkal való foglalkozás mellett feladatunk lett a hallgatók gyakorlati képzése, ezek csoportonkénti és szakonkénti megszervezése, valamint élethivatásra való felkészítése.

Ezt a szervező és irányító munkát a szaktanszékek közreműködésével, a Neveléstudományi Tanszéken működő metodikussal végezték. Az állandó kapcsolat érdekében Molnár János gyakorlóiskolai igazgató a főiskolán a Főigazgatói Tanács és a Főiskolai Tanács tagja lett.

Iskolánkban a jövendő tanárok megtanulták a tanítási órákra való felkészülés mellett az ifjúsági szervezet irányítását is. Megismerkedhettek a gyermekek családi körülményeivel, az iskolai élet adminisztrációs feladataival. Mindezt a sokrétű nevelési és oktatási feladatot iskolánkban egy-egy szakvezető tanár segítségével végezték. A szakvezetők munkájáról igen nagy tisztelettel és szeretettel szólnak azok a nevelők, akik ezekben az években kerültek a főiskolára, mint hallgatók, és jelenleg tantestületünk tagjai, s ma már szakvezetők. Egyértelműen szólnak arról a szeretetről, gondoskodásról, hivatástudatra való nevelésről, szakmai felkészültségről, amit két éven át itt kaptak iskolánkban. (Ekkor még csak az egyik szakjukat végezték nappalis hallgatóként, majd két évi kinti munka után vizsgáztak a másik szakjukból).

A megnövekedett kettős feladat elvégzéséhez több, igen jól felkészült nevelőre volt szükség: az 1962/63-as iskolai évben már 31 nevelő dolgozott iskolánkban 753 tanulóval, 18 tanulócsoportban. Négy napközis csoportot kellett létrehozni a 161 ellátást igénylő gyermeknek: két alsós csoportot 82, és két felsős csoportot 72 tanulóval. (Egy-egy napközis csoportban tehát 36-40 tanuló volt).

Az első négy év gyakorlóiskolai munkájára Kovács József főigazgató így emlékezik: “Gyakorlóiskolánk tanári kara jó szakmai felkészültséggel rendelkezik. Minden szempontból megfelel azoknak a követelményeknek, amelyek a feladatok jó ellátásához kívánatosak…” “Hallgatóink élethivatásra való felkészítése szempontjából rendkívül jelentősek voltak azok az alkalmak, amelyeket a gyakorlóiskolában töltöttek.” “Javult a helyzet a szemléltetési lehetőségeket illetően is. Az átvétel időszakában gyakorlóiskolánk igen hiányosan felszerelt intézmény volt. Azóta a költségvetésben biztosított keretek felhasználásával számos nélkülözhetetlen eszközt szereztünk be.” (Részletek az 1962/63-as és az 1965/66-os Évkönyvből).

Érdemes visszatekinteni az 1962-től eltelt évek tanulói létszámának alakulására 1966-ig:

Ezekből az adatokból a következő megállapításokat tehetjük:

• o az 1962/63-as tanévben jelentősen megnövekedett az általános iskolai tanulók létszáma.
• o A 10 alsó tagozatos csoportból mindössze 2 csoportban volt csak 39 tanuló (3.a és 3.b). A többi alsós csoportban 40 – 48 volt a gyermekek létszáma.
• o A felsős csoportok közül mindössze három volt 40-es létszámon aluli. Nem lehetett könnyű feladat a VI.a osztályban 49 tanuló mellé leültetni még 8-10 hallgatót a hospitálások alkalmával.

Ideiglenes megoldásként – a Városi Tanács Művelődési Osztályával egyeztetve – körzetmódosítást hajtottak végre. Ezen intézkedés jótékony hatása látható az 1963/64-es tanév létszámadatain.

Nyíregyházán a gyermeklétszám egyrészt folyamatosan növekedett, másrészt a főiskola egyre több hallgatót iskolázott be, így a hallgatói képzés megnövekedett igényeinek csak úgy lehetett eleget tenni, ha bővítjük iskolánkat. 1964. január 9-re elkészült egy beruházási program, amelyet főiskolánk akkori főigazgatója – Kovács József – véleményezett:

o A gyakorlóiskola nem készülhet csak általános iskolai típustervek és normák szerint. A sajátságos rendeltetés mindenképpen egyedi tervezést igényel.

o A gyakorlóiskolában az általános iskolai tanulókon kívül főiskolai hallgatók is tartózkodnak, ezért az eltérő (nagyobb) méretek indokoltak.

o Az új iskolának korszerűnek kell lennie, ezért nem tekinthetünk el a kémiai és a fizikai előadótermektől, valamint a hozzájuk tartozó szertáraktól. Szükséges a biológia, az ének és a rajz oktatásához is külön terem. Hat napköziotthonos helyiséget szeretnénk létrehozni, amelyekben biztosítva lenne a szabadfoglalkozás, a kulturális tevékenység is. Miután a hallgatói képzés délelőtt folyik, megfelelő számú tanteremre van szükség a váltakozó tanítás megszüntetése érdekében.

o A tantermek hozzávetőlegesen 53 négyzetméter nagyságúak legyenek, biztosítva a tanulók és a hallgatók együttes elhelyezését.

A jogos és szakmai szempontból mindenképpen indokolt igények sora ezzel még nem ért véget. Sajnálatos módon ezekből nem valósult meg minden. A Megyei Tanács VB Terv- és Művelődésügyi Osztálya támogatásával, a Művelődésügyi Minisztérium irányításával és anyagi hozzájárulásával végül is felépült az Erdő sor 7. szám alatt egy 12 tantermes, új iskola. Ezt szerkezetileg összekapcsolták a már meglévő 8 tantermes iskolaépülettel.

A tanítást 1966 szeptemberében már megkezdték az új épületben, de a műszaki átadás – átvétel még elhúzódott. A bizottság a következő hiányosságokat tapasztalta: elmaradt a tereprendezés és a konyha szellőztetése, a két épület szerkezeti összeillesztése. A műszaki hibák csak 1967 januárjában szűntek meg.

Az iskola vezetésében, tanári létszámában ismételt változás történt:

o Molnár János igazgató nyugdíjba ment 1965. szeptember 1-jén. Ettől az időponttól Puskás Lajos lett az intézmény vezetője.

o 1966. augusztus 1-jétől “a főiskolai hallgatók gyakorlati képzésének szervezése, irányítása főfeladattal” második igazgatóhelyettes foglalkoztatását engedélyezte a Művelődésügyi Minisztérium: ezt az álláshelyet Pálóczi András töltötte be.

o A másik igazgatóhelyettes Baracsi Pál lett, aki a gazdasági feladatokért volt felelős.

o A tantestület létszáma 48 főre növekedett az igényeknek megfelelően.

 Évenként emelkedett a tanulók létszáma – 857-re, majd az 1966/67-es tanévben 1027 főre – főleg a felső tagozaton volt erre szükség a hallgatói képzés miatt. Ekkor kerültek hozzánk a városkörnyéki tanyák felső tagozatos tanulói, akik a Városmajorban felépített Váci Mihály kollégiumban laktak. Szép és nemes pedagógiai feladat volt a tanulmányi szempontból mostohább körülmények közül érkező tanyai gyermekek esetenként hiányos ismereteit pótolni. Ehhez nagy segítséget adott a tanyai családok érzelemgazdag nevelési felfogása és a kollégiumi nevelők megértő és türelmes pedagógiai beállítódása.

A tanítást 1966 szeptemberében már megkezdték az új épületben, de a műszaki átadás – átvétel még elhúzódott. A bizottság a következő hiányosságokat tapasztalta: elmaradt a tereprendezés és a konyha szellőztetése, a két épület szerkezeti összeillesztése. A műszaki hibák csak 1967 januárjában szűntek meg.

A szülők, a kollégiumi nevelők és a gyakorlóiskolai pedagógusok közös nevelési munkájának meg is lett az eredménye: ezek a gyermekek a 8. osztály elvégzése után sikerrel szerepeltek a felvételiken, a továbbtanulásuk során pedig megállták a helyüket.

Az 1970/71-es tanév ismét változást hozott iskolánk és a tantestület életében. A főiskolai képzés évről évre gyarapodó hallgatói létszámmal folyt, annyira, hogy a főiskola új épületrészében – a Sóstói úton – létrehoztak egy új gyakorlóiskolát. Az intézményünkből átkerülő nevelőkkel és az újonnan jöttekkel alakult meg az 1. Számú Gyakorló Általános Iskola, s ennek megfelelően iskolánk felvette a 2. Számú Gyakorló Általános Iskola nevet.

4. 1970. szeptember 1-jétől 1993. szeptember 1-jéig: 2. Számú Gyakorló Általános Iskola.

Annak érzékeltetésére, hogy miképpen alakult iskolánk helyzete azt követően, hogy még egy gyakorlóiskola létesült, csak az 1970/71-es tanév adatait emelem ki:

o Iskolánkban maradt 28 tanulócsoport 891 tanulóval. (Az 1969/70-es tanévben 32 tanulócsoporttal és 1172 tanulóval rendelkeztünk). A napközibe 433 tanulót vettünk fel 12 csoportba osztva, 12 nevelő irányításával. A pedagógusok összlétszáma 59 fő lett.

o Az önálló könyvtári helyiségben, ahol tanítási órákat is lehet tartani, 1574 ifjúsági kötet és 2225 nevelői példány volt. A könyvtár forgalmát, vezetését két nevelő látta el, ezért órakedvezményben részesültek. Függetlenített könyvtáros alkalmazására 1972-től nyílt lehetőség.

o 26 szakkör működött ebben a tanévben.

1972-től a tanárképzés mellett a tanítóképzés gyakorlati feladatai is iskolánkra hárultak. Az egységes tanárképzés keretein belül olyan tanítókat is képeztünk, képezünk, akik valamelyik felső tagozatos szaktárgy – testnevelés, ének, rajz, technika – oktatására is képesek. Ugyanakkor a tanár szakos hallgatók e tárgyakból az alsó tagozatosok tanítására is képesítést szereztek. Áttekintve az egész általános iskolát, azonos minőségben, de más-más természetű feladatok megoldására kellett felkészítenünk a főiskolai hallgatókat. A Művelődésügyi Minisztérium Pedagógusképző Osztálya a főiskolai képzés új tantervével és útmutatókkal segítette e munkát.

A főiskola akkori, a gyakorlati képzésért felelős főigazgató-helyettese, Papp József a gyakorlóiskolai nevelők bevonásával és Puskás Lajos igazgató közreműködésével kidolgozta az iskolánkra háruló feladatokat. Áttekintették az intézmény adottságait:

o Körzeti iskoláról lévén szó, az itt jelentkező pedagógiai problémák azonosak a más általános iskolákban is megoldásra váró feladatokkal.

o A városunk tanyavilágából behozott felső tagozatos, diákotthonos gyermekek sajátos helyzetének megismerése újabb, megoldásra váró gondokat vetett fel. Fontos feladat volt, hogy a hallgatók ismerjék meg ezeket a jelenségeket és a hozzájuk kapcsolható megoldási módokat.

o Bevezettük az akkor még újdonságnak számító szaktantermi rendszert.

A technikai felszereltségünk sajnos nem követte a hallgatói képzés igényeit. De, mint már oly sokszor a magyar neveléstörténet során, adott volt egy lelkes, jó pedagógiai és szakmai felkészültséggel rendelkező nevelőtestület és egy szakvezetői gárda. Benne éltünk a pedagógiai kísérletezések sodrában: egésznapos iskolai osztályok, komplex matematika tanítása, tantárgycsoportos oktatás, új munkafüzetek, tankönyvek, feladatlapok készítése és kipróbálása, videofelvevővel rögzített órák elemzése. Az egyes tantárgyak – orosz nyelv, gyakorlati foglalkozás, ének-zene, testnevelés – tanítását 3.-tól 8., illetve 1.-től 8. osztályig folyamatában ismerhették meg a hallgatók.

Sokat segített iskolánk akkori igazgatójának, Puskás Lajosnak a tapasztalatait összegző tanulmánya a kollégáknak e munkában. Nem merev tételek voltak ezek, hanem hasznos gyakorlati tanácsok, amelyeket a tapasztalat alapján, óralátogatások során gyűjtött össze. Valamennyien sikerrel alkalmazhattuk útmutatásait, amelyek lényege a következőkben foglalható össze:

Elvileg a hallgatók már elsőéves korukban egy-egy gyakorlóiskolai szakvezetőhöz kerültek. Így négy éven át ismerkedhettek meg az iskolán kívüli feladatokkal: családlátogatás, korrepetálás, könyvtári, szertári, adminisztrációs feladatok, iskolai ünnepélyek, kirándulások, értekezletek, úttörőmunka, szakköri tevékenység.

A tanítási, nevelési tevékenységre való előkészületről, a pedagógiai tevékenység végzésének módjáról és e folyamat elemzésének formáiról írott gondolatai még ma is a hallgatói képzés alapját jelentik.

Nem volt könnyű eleget tenni a megnövekedett feladatoknak és követelményeknek. Sokat segített a szaktanszékek közvetlen bekapcsolódása a gyakorlati képzésbe. A személyes közreműködés mellett óraelemzési szempontokat kaptunk a szaktárgyi, pszichológiai és pedagógiai jelenségek célszerű értelmezésének elősegítésére.

Nagy jelentősége volt iskolánk életében a főiskola és a két nyíregyházi gyakorlóiskola által 1978-ban rendezett országos szakvezetői tanácskozásnak, amelyet iskolánk részéről Fekete Mátyás, akkori igazgató szervezett. E munkába minden szakvezető bekapcsolódott valamilyen formában: volt, aki videóra felvett órát elemzett, aki előadást tartott módszertanból, vagy szaktantermét mutatta be. Valamennyi gyakorlóiskola képviseltette magát, így lehetőség adódott a Nyíregyházán kidolgozott gyakorlati képzési modell megismertetésére, átadására.

További lendületet adott munkánknak az 1980/81-től bevezetett tanítóképző főiskolai tanterv. Ennek kidolgozásában, megindításában is sok gyakorlati tapasztalatot és elméleti segítséget adtak szakvezető tanáraink és Tóth Andrásné igazgató.

Egyre jobban tudatosult a kollégákban s a főiskolán tanítókban is, hogy milyen fontos szerepe van a szakvezetőknek a hallgatók képzésében, akiknek e munka mellett eleget kell tenniük az általános iskolai tanulók nevelésével kapcsolatban támasztott követelményeknek is. Mindez arra késztetett bennünket, hogy állandó önképzés során ismerkedjünk meg az új technikai lehetőségekkel, módszerekkel. Ezek felhasználásával fejleszthettük a gyermek- és hallgatóközpontú beállítódásunkat, illetve eleget tudtunk tenni az intézményre háruló kettős feladatnak.

Többször említettem már, hogy a nagy teljesítményt igénylő, összetett pedagógiai tevékenység ellátását jól képzett, magas szintű szakmai, pedagógiai, lélektani és szociológiai ismeretekkel rendelkező szakvezetők látták el. Ezek a személyi feltételek alapvető követelmények voltak, hiszen a főiskolai hallgatóknak az előadásokon, szemináriumokon megismert legújabb ismeretek gyakorlati megvalósulását kellett megfigyelniük. Ebből következően érdemes említést tenni a szakvezetők intézményi helyzetéről is.

Kezdetben a gyakorlóiskolába kerülés feltételei között szerepelt a minimum ötéves szakmai gyakorlat, a szakmai elismertség, valamint az a képesség, hogy ne csak az általános iskolás korú gyermekekkel tudjon bánni a nevelő, hanem a 18-25 éves felnőtt hallgatókkal is. Ezért az első években az áthelyezést megelőzően a gyakorlóiskola vezetése, a szaktanszék képviselője és a főiskola személyügyi munkatársa tájékozódott a leendő kolléga munkahelyén. A szakvezetői megbízást nem is vállalta mindenki. Amikor a jelöltek megtudták, hogy milyen feladatok várnak rájuk – a bemutató tanítások, a hallgatók felkészítése, a minta tervezetek elkészítése, a főiskolai általános tanszékek által leadott ismeretanyag naprakész ismerete és alkalmazni tudása, a heti munkaidőkereten túli munkavállalási készség – sokan lemondtak erről az egyébként nagyon szép megbízatásról. A “nevelés tudatosan vállalt vakmerőség” – mondja Kerékgyártó Imre. Nyugodtan hozzátehetjük a gyakorlóiskolai pedagógusok által naponta megélt tapasztalatot, amely szerint szakvezetőnek lenni a tudatos vakmerőség mellett hivatás és művészet is. Hivatás, mert csak életcélként lehet művelni e mesterséget. Művészet, mert e sokoldalú tevékenység csak a pedagógusegyéniségek sajátos érzelmi, esztétikai, tudati szűrőin keresztül képes hatni, képes az emberré formálás feladatának megfelelni.

A szakvezetők konkrét feladatai közé tartozik, hogy az elméletben tanult tiszta esetekkel szemben a gyakorlatban észre tudják vetetni a bonyolult, összetett, egyéni gyermeki megnyilvánulásokat, rá tudjanak mutatni a kiváltó okokra és a feltehetően legeredményesebbnek ítélt megoldások sokaságára. Fel tudják ismertetni a hallgatóval az alkalmazott módszerek helyességét, hibáját. Alakítsák ki a tanárjelöltekben a saját pedagógiai stratégiájukat, tegyék képessé őket a meggyőződésük melletti érvelésre. Arra kell törekedniük, hogy a hallgatók az élettel, a valóságos problémákkal találkozhassanak. Annyi élményt, ötletet kell adniuk útravalóul, hogy az indulás éveiben ezekből meríthessenek az ifjú tanárok. Ez utóbbiak mellett természetesen a gyakorlóiskolának azért is felelősséget kell vállalnia, hogy a nehezen nevelhetőség, a deviancia és a hallgatói gyakorlatlanság ne tegye lehetetlenné a pedagógusszakma alapismereteinek elsajátítását, hanem inkább fokozza az e tevékenységgel kapcsolatos pozitív élményanyag felszaporodását. Csak a hivatás és a művészet szintjén végzett szakvezetői munka biztosítja, hogy a hallgatók érezzék és értsék munkájuk fontosságát, és vállalják a pedagógussorsot.

A főiskola főigazgatója intézményünk vezetésével 1991-ben a jelenlegi igazgatót, Kovács Lászlót bízta meg.

A kilencvenes évek elején vetődött fel a nevelőtestületben az intézményi névválasztás kérdése. Többféle vélemény elhangzott, s a XVII. század egyik legkiemelkedőbb magyar pedagógusának neve mellett döntöttünk. A 2. Számú Gyakorló Általános Iskola új neve: Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola.

5. 1993. szeptember 1-jétől: Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola

Ezzel a lépéssel eljutottunk iskolánk történetének jelenébe. Minél jobban megismerjük Apáczai tevékenységét, műveit, magatartását, annál jobban érezzük munkánk jelentőségét, fontosságát.

A névadás ünnepélyes körülmények között történt. A meghívottak között volt Kálmán Attila, a Művelődésügyi és Közoktatási Minisztérium akkori államtitkára, a főiskola részéről Dr. Székely Gábor főigazgató, aki átadta az intézmény új elnevezéséről szóló hivatalos okiratot. Köszöntöttük többek között Molnár Jánost, a gyakorlóiskola első igazgatóját.

A névadó ünnepségen került sor az “A” épület előterében az Apáczai- dombormű átadására is, amelyet iskolánk egyik rajztanára, Novák István formázott meg, és Mrenkó Zoltán, egykori tanítványunk öntött bronzba.

Ezen a napon nemcsak a névadó munkásságáról hallottak iskolánk tanulói, tanárai és vendégei, hanem azokról a feladatokról és kötelezettségekről is, amelyek Apáczaival kapcsolatban ránk hárulnak: kiállás és munkálkodás a pedagógia megújításáért, a nemzeti tudat ébrentartása nemzeti értékeink – a folklór, a nyelv – ápolásával és más nemzetek értékeinek elismerésével, az évfordulók alkalmából megemlékezés Apáczairól és a névadó köztéri szobrának felállítása.

1995. október 20-án felavattuk Apáczai mellszobrát az iskola és a tűzoltóság közötti területen, a körút felől. A művet Balogh Géza szobrászművész alkotta, Mrenkó Zoltán és munkatársai öntötték bronzba a Magyar Képzőművészeti Lektorátus, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala és számtalan támogató segítségével.

Napjaink társadalmi és gazdasági követelményei, problémái új és új feladatokat rónak iskolánkra is. Nehéz ezekhez alkalmazkodni. A szorító gazdasági intézkedések kedvezőtlenek az iskolára és a szülőkre egyaránt. Egyre jobban érvényesül a piaci szemlélet intézményünkkel szemben is: e versenyhelyzetben a szülők abba az iskolába viszik a gyermekeiket, ahol a gyermeki tevékenységek terén a legkedvezőbb a választék, és megbízhatóan felkészít az intézmény a középiskolába való bejutásra és helytállásra. Ezért csak azok a szakkörök működhetnek, amelyek minőséget képviselnek az ott tevékenykedő gyermekek teljesítménye alapján. Új tantárgyak kerültek a kötelező órák sorába: számítástechnika, néptánc, háztartásökonómia, öt idegen nyelv. Új pedagógiai programok indításával színesítjük a választékot: a hagyományos olvasástanítás mellett már kedvelt a Tolnainé-féle magyartanítási program, a nyelvi, irodalmi és kommunikációs program, az értékközvetítő és képességfejlesztő pedagógia, a kisiskolás kori idegen nyelv-oktatás.

A tehetségnevelésben elért eredmények bizonyítják, az intézmény alkalmazkodóképessége olyan szintű, hogy képesek vagyunk a kihívásoknak megfelelni: a városi, megyei, területi és országos versenyeken a matematikusok, a történelmesek, a kosárlabdázók, a tornászok, az atléták, a biológusok, a képzőművészetben tevékenykedők, a kémikusok, a fizikusok, az idegen nyelvi versenyzők, a magyarul szépen és helyesen beszélők az alsós osztályokban tanítók alapozó munkája és a szaktanárok, belső és külső szakkörvezetők hozzáértése következtében kiemelkedő eredményeket érnek el.

Iskolánkban megyei viszonylatban elsőként alakult meg az iskolaszék, amely a fenntartó, a nevelőtestület és a szülők érdekegyeztető, véleményező és javaslattevő fórumaként azóta is eredményesen működik. Tevékenységi körébe tartozik a különböző szabályzatok és programok megvitatása, a gyakorlati feladatok (épület-felújítás) megoldásának segítése.

Létrejött 1991-ben egy olyan alapítvány, amelyhez a nevelőtestület tagjai adták össze az induló tőkét – 83 ezer forintot – saját pénzükből. Az alapítvány mecénások pénzadományaira támaszkodva segíti a korszerű oktatástechnikai eszközök beszerzését.

6. Befejezés

Pedagógiai filozófiánk alapja a bizakodás: erre utalnak az utóbbi hat évben megismert vezetési programok is. Egymástól sok témában eltérő módon próbálnak a jövőbe látni, de mindegyikben közös elemként szerepel a tantestület szakértelme és együttmunkálkodásra való készsége, hisz a dolgozat mottójaként szereplő Apáczai-idézet gondolatai ma különösen időszerűek. Az előzőekben magam is ezek szerint cselekedtem, igaz szeretettel emlékezve elsősorban az intézményre, másodsorban a kiemelkedő egyéniségekre.