TÉRKÉP

 


Autóbusz-közlekedés:
A helyi közlekedés jónak minősíthető, a városban 24 autóbuszvonalon van rendszeres közlekedés. A vasútállomás és környéke a legforgalmasabb. Itt található több helyi járat végállomása. Akik a belvárosba, illetve sóstóra szeretnének eljutni, azoknak elsősorban a 8-as számot kell megjegyezniük. E vonal két végállomása a vasútállomás és a sóstói fürdő. A 8/a -as jelzésű autóbuszok a vasútállomás és a Sóstói kórház (Tölgyes csárda) között közlekednek. Utóbbi helyről indul a 12-es városi körjárat, valamint az 5-ös autóbusz, melynek másik végcélja az Örökösföldi lakónegyed. Iskolánk könnyen elérhető a 8-as és a 12-es járatok igénybe vételével.

A busszal közlekedők számára fontos információ, hogy Nyíregyházán előre megváltott menetjeggyel, vagy bérlettel utazhatnak. A felszálllók az autóbuszok első ajtaján szállhatnak fel. Itt kell érvényesíteni a menetjegyüket, melyet azonban a gépkocsivezetőnél is megválthatnak, némileg drágábban, mintha előre vásárolták volna... Jó tudni, hogy reggel 8 óra és délutáni 1 óra között utazók, ammenyiben előre váltják meg menetjegyeiket, kedvezményjeggyel - olcsóbban - utazhatnak!

A hosszabb ideig Nyíregyházán tartózkodók számára alkalom kínálkozik napijegy, egyvonalas heti bérletjegy, valamint összvonalas heti bérletjegy kiváltására is!

HELYI MENETRENDEK
HELYKÖZI MENETRENDEK

 

 

 


Vonat közlekedés:
VASÚTI MENETREND

MÁV, Magyar Államvasutak Rt.
Nyíregyháza, Állomás tér 1.

Információ, tudakozódás menetrendi ügyekben: 42/421-111
Személypénztár: 42/421-122
IC-jegyrendelés: 42/421-122